a holland, flamand és magyar kulturális politikában, 2008. március 7-8. Közép-európai Egyetem, Budapest A rendszerváltást követően árgus szemmel figyeltük a nyugat-európai országok kulturális életét, a finanszírozás és irányítás módjait. Kiemelt érdeklődés övezte a holland és flamand megoldásokat, amelyek példaértékűek voltak a '68 utáni Európában. Igyekeztünk átvenni a hasznos megoldásokat, néhány illúzióval leszámoltunk és idővel megtapasztaltuk, hogy a kulturális politika ott is állandó mozgásban van és sokszor egyazon gondok feszítik, mint nálunk. Olykor ellentétes irányban mozdultak el, mint vártuk volna: periodikus visszarendeződésnek lennénk a tanúi? Az egyoldalú mintakeresés ezért fokozatosan a partnerek tapasztalatcseréje irányában mozdult el. Ebben a jegyben került sora a holland-flamand évad keretében a három nemzet kulturális politikai fóruma. A kulturális stratégiák fő vonásait, valamint néhány kiemelt kérdéskört - a kiemelt intézmények helyzetét, a városok kulturális politikáját, a nemzeti és európai célok kapcsolódását és természetesen a finanszírozás kérdését - három szemszögből vezettük be és vitattuk meg a résztvevők bevonásával. A tanácskozást a Budapesti Kulturális Obszervatórium készítette elő a Közép-európai Egyetem Politikatudományi Intézete valamint Művészeti és Kulturális Központja, továbbá a Leideni Egyetem Alkotó- és Előadóművészeti Kara részvételével. A tanácskozás dossziéja tömör történeti összehasonlítást ad a holland és flamand kulturális politikáról (angolul). Rövid összefoglaló olvasható az angol nyelvű oldalon. Az obszervatóriumnál megismerhető a fórum teljes magyar nyelvű hanganyagának nyers leirata. A tanácskozás programja és előadói .
|